Isaac Asimov
( 1920-1992 )
A világ legismertebb Sci-fi írója
(Rowena Morrill festménye Asimovról)
1920. Január 2.-án
született orosz származású amerikai író, biokémikus.Tudományos-fantasztikus
és tudománynépszerűsítő művei tették ismertté rendkívül sikeres és kivételesen
termékeny írói pályafutása során. Több mint 500 kötetet és nagyjából
90 000 levelet, levelezőlapot írt vagy szerkesztett, művei jelentek meg a
Dewey-féle tizedes osztályozás minden főosztályában, kivéve a filozófiát.
Asimovot a tudományos-fantasztikus irodalom mesterének ismerik el széles
körben. Egyike volt a múlt századi sci-fi három nagy öregjének. A két másik
sci-fi klasszikus, akivel együtt Asimov népszerűvé tette a
tudományos-fantasztikus irodalmat, Robert A. Heinlein és Arthur C. Clarke.
Legismertebb műve
kétségkívül az Alapítvány trilógia, mely később 7 részes regénysorozattá nőtte
ki magát, mivel más műveit is gyakorta összekapcsolta az Alapítvánnyal.
Népszerűek olvasmányos stílusban megírt tudományos ismeretterjesztő munkái,
illetve tudományos újságírói tevékenységének eredményéből, a több mint 1600
esszéből válogatott esszékötetei. Ilyen ismeretterjesztő művei például a Guide
to Science („Útikalauz a tudományhoz”), a három részes Understanding
Physics („Értsük meg a fizikát”), az Asimov's Chronology of Science and
Discovery („Asimov kronológiája a tudományról és felfedezésekről”), vagy
magyar nyelven A biológia rövid története és a Robbanó napok.
Esszékötetei például az Asimov on Science („Asimov a tudományról”), az Asimov
on Astronomy („Asimov a csillagászatról”) vagy a magyarul is megjelent A
Hold tragédiája.
Tagja és alelnöke is volt a MENSA-nak (A Mensa nemzetközi egyesület, melynek
célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül
korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre.) de jobban élvezte hogy
az Amerikai Humanista Szervezet Elnöke lehetett. Róla kapta nevét az Asimov
kisbolygó, az Asimov’s Science Fiction magazin és két féle Isaac Asimov Díj.
Asimov
1920. január 2. körül született (ez a hivatalos dátum, pontosan azonban nem
ismert) Petrovicsiban, egy, Oroszországban található (a
1939-ben diplomázott a Columbia Egyetemen, majd
1948-ban ugyanott biokémiából doktori fokozatot szerzett. Közben a második
világháború alatt három évig Philadelphia tengerészeti hajógyárában dolgozott.
A háború végével besorozták az amerikai hadseregbe, ahol kilenc hónapot
szolgált mielőtt leszerelték. Ezen rövidke hadi karrierje során gépelési
tudásának köszönhetően a tizedesi rangig vitte, és így épphogy, de elkerülte az
1946-os Bikini-atolli atombomba-kísérletekben való részvételt.
Miután ledoktorált, a Bostoni Egyetem
orvostudományi karának tantestületéhez csatlakozott. 1958-tól kezdve már
egyáltalán nem tanított, minden idejét írással töltötte (írói bevétele ekkor
már nagyobb volt a tanári fizetésénél). Két éven át harcolt azért, hogy
egyetemi docensi státuszát – fizetség és tanítási-kutatási kötelezettség nélkül
– megőrizhesse. Sikerült neki, sőt 1979-ben írói tevékenységének
elismeréseképpen egyetemi tanárnak nevezték ki. 1965-től gyűjtött személyes
iratait a Mugar Memorial könyvtárban tartják, ahol 464 dobozban 71 méternyi
polcot foglalnak el.
1942. július 26-án feleségül vette Gertrude
Blugermant (1917., Kanada – 1990., Boston), s két gyermekük született, David
(1951-ben) és Robyn Joan (1955-ben). 1970-ben szétköltöztek, majd 1973-ban
elváltak. Asimov még ebben az évben elvette Janet O. Jeppsont.
Asimov klausztrofíliás volt: élvezte a kicsi, zárt
helyeket. Önéletrajzának első részében visszaemlékezik egyik gyerekkori álmára,
amikor is egy újságos standra vágyott egy New York-i metróállomáson, ahova
bezárkózhatott, s hallgathatta a vonatok dübörgését, miközben olvasott.
A repüléstől is félt,
egész életében csak kétszer használta ezt a közlekedési módot (egyszer a
haditengerészetnél és egyszer amikor az oahui hadibázisról tért haza 1946-ban).
Csak ritkán utazott messzire, részben mert a repülőtől való félelme gátolta a
távmunkában. Ezen fóbia hatott néhány történetére is, úgymint a Wendell Urth
krimitörténeteire és az Elijah Baleyről szóló robotsorozatára. Kései éveiben
rájött, élvezi a hajókirándulásokat, így néhány alkalommal a hajók
„szórakoztató egységének” tagja lett, tudományos beszélgetéseket folytatva az
RMS Queen Elizabeth 2-höz hasonló luxushajókon. Asimov meglehetősen
szórakoztató, termékeny és keresett szónok volt. Rendkívüli érzéke volt az
időzítéshez. Soha nem nézett az órára, de mindig pontosan a megadott ideig
beszélt.
Elég ügyetlen volt: soha nem tanult meg úszni vagy
biciklizni, bár Bostonba költözése után megtanult autót vezetni. Asimov
Laughs Again („Asimov ismét nevet”) című vicckönyvében a bostoni
autóforgalmat „a kerekek anarchiája”-ként írja le.
1960-ban Asimov előtt magas IQ-ja megnyitotta a
Mensa-nak, a rendkívüli intelligenciájú emberek egyesületének a kapuit. A tagságtól
hol visszalépett, mert a tagtársakat túl arrogánsnak találta, hol aktív tagként
előadásokat tartott Mensa csoportok előtt.
Asimov kései éveiben széles érdeklődési körébe tartozott
a Gilbert és Sullivan operettjeire és Rex Stout Nero Wolfe
detektívtörténeteire épülő szervezetekben való részvétel. Kiemelkedő tagja volt
a Baker Street Irregulars csoportnak, a legnépszerűbb Sherlock
Holmes-társaságnak. 1985-től 1992-ben bekövetkezett haláláig az Amerikai
Humanista Szervezet elnöke volt, ezen a poszton barátja és egyben népszerű
írótársa, Kurt Vonnegut követte. Szintén közeli barátja volt a Star Trek
„atyjának”, Gene Roddenberrynek, s a Star Trek: Csillagösvény című film
stáblistáján is helyet kapott a forgatás során adott tanácsaiért.
Asimov 1992. április 6-án halt meg. Tíz évvel
halála után felesége, Janet Asimov az It's Been a Good Life című
életrajzi művében felfedte, hogy férje halálát AIDS okozta. Asimov egyik bypass
műtétje során, vérátömlesztéssel kapta a HIV-vírust. Halálának pontos oka az
AIDS szövődményeként fellépő szív- és veseelégtelenség volt. Az Asimov-életrajz
utószavában elmondja, férje nyilvánosságra akarta hozni, de orvosai azt
tanácsolták, ne tegye, mert az AIDS-ellenes előítélet kihathat családtagjaira
is. Asimov családja úgy döntött, az AIDS-fertőzést Isaac halála után felfedi,
de mivel Arthur Ashe AIDS-es voltának nyilvánosságra hozatala vitákat szült,
megváltoztatták terveiket. Tíz évvel később – miután Asimov orvosai meghaltak –
Janet és Robyn megegyeztek abban, hogy a halál valódi okát is bejelenthetik.
Asimov és a Science Fiction
Asimov
első sci-fi története a Hajótörés a Vesta térségében, amit 1939-ben,
tizennyolc évesen írt. Két és fél évvel később már a harminckettedik
novellájánál, az Alkonynál járt, amit minden idők legismertebb sci-fi
történeteként tartanak számon. 1968-ban az Amerikai Science Fiction Írók a
valaha írt legjobb sci-fi novellának kiáltották ki. A Nightfall and Other
Stories („Alkony és más történetek”) című novelláskötetében azt írja, „Az Alkony
megírása karrierem vízválasztó pontja volt… Egyszer csak elkezdtek komolyan
venni, s a science fiction világa megtudta, hogy létezem. Ahogy az évek múltak,
egyértelművé vált, hogy egy klasszikust írtam.”
Az
Alkony meghatározó műve a társadalmi sci-finek, az Asimov kreálta ágnak,
amely a 40-es évektől kezdve ír a különböző kütyük és űroperák helyett az emberi
körülményekről, s amit rajta kívül Robert Heinlein is gyakran képviselt.
1942-ben
publikálni kezdte az Alapítvány-történeteket – amiket később az Alapítvány-trilógiában,
az Alapítványban, az Alapítvány és Birodalomban és a Második
Alapítványban adtak ki egyben – amelyek a jövőbeli Galaktikus Birodalom
összeomlásáról és újjászületéséről írnak. Ezek együtt alkotják Asimov
legismertebb sci-fi munkáját (beleértve a robot- és a Birodalom-sorozatot is).
Jó pár évvel később folytatta a regényeket Az Alapítvány peremével
(1982) és az Alapítvány és Földdel (1986), majd visszaugrott az időben,
s megírta a trilógia előzményét, Az Alapítvány előttöt (1988) és az Előjáték
az Alapítványhozt (1992). A sorozatban szerepel a kitalált pszichohistória
tudománya, amivel a tömegek jövőbeni viselkedését előre lehet látni.
Robotokról
szóló történeteit – amik nagy része olvasható a Robottörténetek című
novelláskötetben – is ez idő tájt kezdte el írni. Szerepelnek bennük
robotetikát meghatározó szabályok (lásd a robotika három törvénye) és
intelligens gépezetek, amik számos egyéb írót és gondolkodót megihlettek. Egyik
novelláját, A két évszázados embert meg is filmesítették, A kétszáz éves
emberben Robin Williams játssza a főszerepet.
A
Will Smith főszerepésével készült Én, a robot című film Jeff Vintar rögzített
forgatókönyve alapján készült, s Asimov ötleteit csak azután szőtték bele, hogy
megkapták a jogot az Én, a robot cím használatára. Ennek nincs köze
Harlan Ellison forgatókönyvéhez, amit még magával Asimovval készített, hogy filmre
vigye az eredeti gondolatokat. Asimov dicsérte Ellison művét, mondván: ebből „a
science fiction első felnőtt, valóban összetett filmje” lehet. A szöveget
1994-ben jelentették meg könyv formájában, miután a film megvalósításának
reményei végleg elszálltak.
A
filmeken kívül más írókat is inspiráltak Asimov sci-fi művei, így írt az
univerzumba például Roger MacBride Allen, Gregory Benford, Greg Bear, David
Brin és Mark W. Tiedemann is. Ezek a kiegészítők általában az özvegy, Janet
Asimov hozzájárulásával, időnként kérésére jelennek meg.
1948-ban
Asimov egy fiktív tudományos cikket is írt, The Endochronic Properties of
Resublimated Thiotimoline (A kétszer szublimált tiotimolin endokrónikus
tulajdonságai) címmel, egy nem létező kémiai anyag tulajdonságairól. Közben
éppen doktori disszertációját is írta, így a doktori védési bizottság
előítéletekkel teli reakciójától félve megkérte szerkesztőjét, hogy álnév alatt
jelentesse meg a cikket. Ennek ellenére saját nevén jelent meg. Doktori védése
végén a bizottság egyik tagja mosolyogva kérte, hogy „Mr. Asimov, meséljen
nekünk valamit a tiotimolin termodinamikai tulajdonságairól!” Húsz perccel
később ismét behívták a terembe, s mint „Dr. Asimovnak” gratuláltak neki.
Az
50-es években is sorban küldte a novelláit különböző sci-fi magazinoknak, erre
az időszakra később arany évtizedeként emlékezett. Közülük jó pár
megjelent a The Best of Isaac Asimov („Isaac Asimov legjobb művei”)
antológiában. Ezek közt volt Asimov személyes kedvence, Az utolsó kérdés
(1973), amelyet sokan az Alkony versenytársának tekintettek.
1974
decemberében az egykori Beatles-tag, Paul McCartney felkereste Asimovot, s
megkérdezte, nem tudna-e írni forgatókönyvet egy sci-fi musicalhez.
McCartney-nak voltak halvány elképzelései a történetről és néhány párbeszédről.
Egy rockegyüttesről akart filmet készíteni, aminek tagjai rájönnek, testük
lemásolásával földönkívüliek kis csoportja veszi át helyüket. A bandát és
hasonmásaikat McCartney együttese, a karrierje csúcsán lévő Wings tagjai
játszották volna el. Bár nem volt rock-rajongó, Asimovot megragadta az ötlet, s
hamarjában elkészült a történet rövid összefoglalója. Ragaszkodott McCartney
ötletéhez, s úgy érezte mozgalmas, de egyúttal drámai történetet sikerült
összehoznia. Nem használta viszont McCartney párbeszéd-részleteit, s talán
ennek köszönhető, hogy ő elutasította a forgatókönyvet. A szöveg ma már csak a
Bostoni Egyetem archívumában található meg.
1977-től
kezdve nevét adta az Isaac Asimov's Science Fiction magazinnak (ma Asimov's
Science Fiction), továbbá minden számhoz ő írta a vezércikket. Rövid életű
mellékkiadványa volt az Asimov's SF Adventure magazin és az Asimov's
Science Fiction antológia.
Forrás: Wikipedia.org