Isaac Asimov

( 1920-1992 )

A világ legismertebb Sci-fi írója


 

(Rowena Morrill festménye Asimovról)


 

1920. Január 2.-án született orosz származású amerikai író, biokémikus.Tudományos-fantasztikus és tudománynépszerűsítő művei tették ismertté rendkívül sikeres és kivételesen termékeny írói pályafutása során. Több mint 500 kötetet és nagyjából 90 000 levelet, levelezőlapot írt vagy szerkesztett, művei jelentek meg a Dewey-féle tizedes osztályozás minden főosztályában, kivéve a filozófiát. Asimovot a tudományos-fantasztikus irodalom mesterének ismerik el széles körben. Egyike volt a múlt századi sci-fi három nagy öregjének. A két másik sci-fi klasszikus, akivel együtt Asimov népszerűvé tette a tudományos-fantasztikus irodalmat, Robert A. Heinlein és Arthur C. Clarke.

Legismertebb műve kétségkívül az Alapítvány trilógia, mely később 7 részes regénysorozattá nőtte ki magát, mivel más műveit is gyakorta összekapcsolta az Alapítvánnyal. Népszerűek olvasmányos stílusban megírt tudományos ismeretterjesztő munkái, illetve tudományos újságírói tevékenységének eredményéből, a több mint 1600 esszéből válogatott esszékötetei. Ilyen ismeretterjesztő művei például a Guide to Science („Útikalauz a tudományhoz”), a három részes Understanding Physics („Értsük meg a fizikát”), az Asimov's Chronology of Science and Discovery („Asimov kronológiája a tudományról és felfedezésekről”), vagy magyar nyelven A biológia rövid története és a Robbanó napok. Esszékötetei például az Asimov on Science („Asimov a tudományról”), az Asimov on Astronomy („Asimov a csillagászatról”) vagy a magyarul is megjelent A Hold tragédiája.

Tagja és alelnöke is volt a MENSA-nak (A Mensa nemzetközi egyesület, melynek célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre.) de jobban élvezte hogy az Amerikai Humanista Szervezet Elnöke lehetett. Róla kapta nevét az Asimov kisbolygó, az Asimov’s Science Fiction magazin és két féle Isaac Asimov Díj.

Asimov 1920. január 2. körül született (ez a hivatalos dátum, pontosan azonban nem ismert) Petrovicsiban, egy, Oroszországban található (a mai Szmolenszki területen) zsidó faluban, Judah Asimov és Anna Rachel Berman Asimov gyermekeként, egy zsidó molnár családba. Isaac csak három éves volt, amikor emigráltak az Egyesült Államokba. Minthogy szülei csak jiddis nyelven és angolul beszéltek fiukkal, az sohasem tanult meg oroszul. Az ifjú Asimov Brooklynban nevelkedett, ötévesen megtanult olvasni, s élete végéig tökéletesen beszélt az angol mellett jiddis nyelven is. Szülei egy kis vegyesbolt tulajdonosai voltak, ahol az egész család dolgozott. Itt sci-fi magazinokat is árultak, így Isaac olvasgatni kezdte azokat. Nagyjából tizenegy éves volt, amikor első történeteit kezdte írogatni, pár évvel később pedig már jó párat eladott ponyvairodalmi folyóiratoknak.

 

1939-ben diplomázott a Columbia Egyetemen, majd 1948-ban ugyanott biokémiából doktori fokozatot szerzett. Közben a második világháború alatt három évig Philadelphia tengerészeti hajógyárában dolgozott. A háború végével besorozták az amerikai hadseregbe, ahol kilenc hónapot szolgált mielőtt leszerelték. Ezen rövidke hadi karrierje során gépelési tudásának köszönhetően a tizedesi rangig vitte, és így épphogy, de elkerülte az 1946-os Bikini-atolli atombomba-kísérletekben való részvételt.

Miután ledoktorált, a Bostoni Egyetem orvostudományi karának tantestületéhez csatlakozott. 1958-tól kezdve már egyáltalán nem tanított, minden idejét írással töltötte (írói bevétele ekkor már nagyobb volt a tanári fizetésénél). Két éven át harcolt azért, hogy egyetemi docensi státuszát – fizetség és tanítási-kutatási kötelezettség nélkül – megőrizhesse. Sikerült neki, sőt 1979-ben írói tevékenységének elismeréseképpen egyetemi tanárnak nevezték ki. 1965-től gyűjtött személyes iratait a Mugar Memorial könyvtárban tartják, ahol 464 dobozban 71 méternyi polcot foglalnak el.

1942. július 26-án feleségül vette Gertrude Blugermant (1917., Kanada – 1990., Boston), s két gyermekük született, David (1951-ben) és Robyn Joan (1955-ben). 1970-ben szétköltöztek, majd 1973-ban elváltak. Asimov még ebben az évben elvette Janet O. Jeppsont.

Asimov klausztrofíliás volt: élvezte a kicsi, zárt helyeket. Önéletrajzának első részében visszaemlékezik egyik gyerekkori álmára, amikor is egy újságos standra vágyott egy New York-i metróállomáson, ahova bezárkózhatott, s hallgathatta a vonatok dübörgését, miközben olvasott.

Asimov 1965-benA repüléstől is félt, egész életében csak kétszer használta ezt a közlekedési módot (egyszer a haditengerészetnél és egyszer amikor az oahui hadibázisról tért haza 1946-ban). Csak ritkán utazott messzire, részben mert a repülőtől való félelme gátolta a távmunkában. Ezen fóbia hatott néhány történetére is, úgymint a Wendell Urth krimitörténeteire és az Elijah Baleyről szóló robotsorozatára. Kései éveiben rájött, élvezi a hajókirándulásokat, így néhány alkalommal a hajók „szórakoztató egységének” tagja lett, tudományos beszélgetéseket folytatva az RMS Queen Elizabeth 2-höz hasonló luxushajókon. Asimov meglehetősen szórakoztató, termékeny és keresett szónok volt. Rendkívüli érzéke volt az időzítéshez. Soha nem nézett az órára, de mindig pontosan a megadott ideig beszélt.

Elég ügyetlen volt: soha nem tanult meg úszni vagy biciklizni, bár Bostonba költözése után megtanult autót vezetni. Asimov Laughs Again („Asimov ismét nevet”) című vicckönyvében a bostoni autóforgalmat „a kerekek anarchiája”-ként írja le.

1960-ban Asimov előtt magas IQ-ja megnyitotta a Mensa-nak, a rendkívüli intelligenciájú emberek egyesületének a kapuit. A tagságtól hol visszalépett, mert a tagtársakat túl arrogánsnak találta, hol aktív tagként előadásokat tartott Mensa csoportok előtt.

Asimov kései éveiben széles érdeklődési körébe tartozott a Gilbert és Sullivan operettjeire és Rex Stout Nero Wolfe detektívtörténeteire épülő szervezetekben való részvétel. Kiemelkedő tagja volt a Baker Street Irregulars csoportnak, a legnépszerűbb Sherlock Holmes-társaságnak. 1985-től 1992-ben bekövetkezett haláláig az Amerikai Humanista Szervezet elnöke volt, ezen a poszton barátja és egyben népszerű írótársa, Kurt Vonnegut követte. Szintén közeli barátja volt a Star Trek „atyjának”, Gene Roddenberrynek, s a Star Trek: Csillagösvény című film stáblistáján is helyet kapott a forgatás során adott tanácsaiért.

Asimov 1992. április 6-án halt meg. Tíz évvel halála után felesége, Janet Asimov az It's Been a Good Life című életrajzi művében felfedte, hogy férje halálát AIDS okozta. Asimov egyik bypass műtétje során, vérátömlesztéssel kapta a HIV-vírust. Halálának pontos oka az AIDS szövődményeként fellépő szív- és veseelégtelenség volt. Az Asimov-életrajz utószavában elmondja, férje nyilvánosságra akarta hozni, de orvosai azt tanácsolták, ne tegye, mert az AIDS-ellenes előítélet kihathat családtagjaira is. Asimov családja úgy döntött, az AIDS-fertőzést Isaac halála után felfedi, de mivel Arthur Ashe AIDS-es voltának nyilvánosságra hozatala vitákat szült, megváltoztatták terveiket. Tíz évvel később – miután Asimov orvosai meghaltak – Janet és Robyn megegyeztek abban, hogy a halál valódi okát is bejelenthetik.

Asimov és a Science Fiction

Asimov első sci-fi története a Hajótörés a Vesta térségében, amit 1939-ben, tizennyolc évesen írt. Két és fél évvel később már a harminckettedik novellájánál, az Alkonynál járt, amit minden idők legismertebb sci-fi történeteként tartanak számon. 1968-ban az Amerikai Science Fiction Írók a valaha írt legjobb sci-fi novellának kiáltották ki. A Nightfall and Other Stories („Alkony és más történetek”) című novelláskötetében azt írja, „Az Alkony megírása karrierem vízválasztó pontja volt… Egyszer csak elkezdtek komolyan venni, s a science fiction világa megtudta, hogy létezem. Ahogy az évek múltak, egyértelművé vált, hogy egy klasszikust írtam.”

Az Alkony meghatározó műve a társadalmi sci-finek, az Asimov kreálta ágnak, amely a 40-es évektől kezdve ír a különböző kütyük és űroperák helyett az emberi körülményekről, s amit rajta kívül Robert Heinlein is gyakran képviselt.

1942-ben publikálni kezdte az Alapítvány-történeteket – amiket később az Alapítvány-trilógiában, az Alapítványban, az Alapítvány és Birodalomban és a Második Alapítványban adtak ki egyben – amelyek a jövőbeli Galaktikus Birodalom összeomlásáról és újjászületéséről írnak. Ezek együtt alkotják Asimov legismertebb sci-fi munkáját (beleértve a robot- és a Birodalom-sorozatot is). Jó pár évvel később folytatta a regényeket Az Alapítvány peremével (1982) és az Alapítvány és Földdel (1986), majd visszaugrott az időben, s megírta a trilógia előzményét, Az Alapítvány előttöt (1988) és az Előjáték az Alapítványhozt (1992). A sorozatban szerepel a kitalált pszichohistória tudománya, amivel a tömegek jövőbeni viselkedését előre lehet látni.

Robotokról szóló történeteit – amik nagy része olvasható a Robottörténetek című novelláskötetben – is ez idő tájt kezdte el írni. Szerepelnek bennük robotetikát meghatározó szabályok (lásd a robotika három törvénye) és intelligens gépezetek, amik számos egyéb írót és gondolkodót megihlettek. Egyik novelláját, A két évszázados embert meg is filmesítették, A kétszáz éves emberben Robin Williams játssza a főszerepet.

A Will Smith főszerepésével készült Én, a robot című film Jeff Vintar rögzített forgatókönyve alapján készült, s Asimov ötleteit csak azután szőtték bele, hogy megkapták a jogot az Én, a robot cím használatára. Ennek nincs köze Harlan Ellison forgatókönyvéhez, amit még magával Asimovval készített, hogy filmre vigye az eredeti gondolatokat. Asimov dicsérte Ellison művét, mondván: ebből „a science fiction első felnőtt, valóban összetett filmje” lehet. A szöveget 1994-ben jelentették meg könyv formájában, miután a film megvalósításának reményei végleg elszálltak.

A filmeken kívül más írókat is inspiráltak Asimov sci-fi művei, így írt az univerzumba például Roger MacBride Allen, Gregory Benford, Greg Bear, David Brin és Mark W. Tiedemann is. Ezek a kiegészítők általában az özvegy, Janet Asimov hozzájárulásával, időnként kérésére jelennek meg.

1948-ban Asimov egy fiktív tudományos cikket is írt, The Endochronic Properties of Resublimated Thiotimoline (A kétszer szublimált tiotimolin endokrónikus tulajdonságai) címmel, egy nem létező kémiai anyag tulajdonságairól. Közben éppen doktori disszertációját is írta, így a doktori védési bizottság előítéletekkel teli reakciójától félve megkérte szerkesztőjét, hogy álnév alatt jelentesse meg a cikket. Ennek ellenére saját nevén jelent meg. Doktori védése végén a bizottság egyik tagja mosolyogva kérte, hogy „Mr. Asimov, meséljen nekünk valamit a tiotimolin termodinamikai tulajdonságairól!” Húsz perccel később ismét behívták a terembe, s mint „Dr. Asimovnak” gratuláltak neki.

Az 50-es években is sorban küldte a novelláit különböző sci-fi magazinoknak, erre az időszakra később arany évtizedeként emlékezett. Közülük jó pár megjelent a The Best of Isaac Asimov („Isaac Asimov legjobb művei”) antológiában. Ezek közt volt Asimov személyes kedvence, Az utolsó kérdés (1973), amelyet sokan az Alkony versenytársának tekintettek.

1974 decemberében az egykori Beatles-tag, Paul McCartney felkereste Asimovot, s megkérdezte, nem tudna-e írni forgatókönyvet egy sci-fi musicalhez. McCartney-nak voltak halvány elképzelései a történetről és néhány párbeszédről. Egy rockegyüttesről akart filmet készíteni, aminek tagjai rájönnek, testük lemásolásával földönkívüliek kis csoportja veszi át helyüket. A bandát és hasonmásaikat McCartney együttese, a karrierje csúcsán lévő Wings tagjai játszották volna el. Bár nem volt rock-rajongó, Asimovot megragadta az ötlet, s hamarjában elkészült a történet rövid összefoglalója. Ragaszkodott McCartney ötletéhez, s úgy érezte mozgalmas, de egyúttal drámai történetet sikerült összehoznia. Nem használta viszont McCartney párbeszéd-részleteit, s talán ennek köszönhető, hogy ő elutasította a forgatókönyvet. A szöveg ma már csak a Bostoni Egyetem archívumában található meg.

1977-től kezdve nevét adta az Isaac Asimov's Science Fiction magazinnak (ma Asimov's Science Fiction), továbbá minden számhoz ő írta a vezércikket. Rövid életű mellékkiadványa volt az Asimov's SF Adventure magazin és az Asimov's Science Fiction antológia.

Forrás: Wikipedia.org